Ugrás a tartalomra

HUN-REN Adatrepozitórium Platform

Folyamatos fejlesztések az AROMA-ban és Describóban

A HUN-REN SZTAKI DSD, az ARP fejlesztésekért felelős csapata folyamatosan követi, támogatja, majd a megjelenés után integrálja a Describo fejlesztéseit az ARP Adatrepozitórium AROMA komponensébe. Az ARP fejlesztői ezzel állandó kapcsolatban állnak a Describo csapatával, illetve naprakészen tartják az ARP komponens alapját.

Az ARP egyik központi eleme, az ARP AROMA (RO-Crate Manager) az RO-Crate csomagolású metaadatok szerkesztésére szolgál. Az RO-Crate révén az ARP felhasználói a Dataverse adta lehetőségeken túl sokkal részletesebb metaadatokat is megadhatnak, mindenekelőtt az adatcsomagok fájljaira vonatkozóan.

Az ARP fejlesztésének egyik alapelve, hogy lehetőleg létező, nyílt forráskódú szoftverek integrálásával készítjük el a komponenseinket. Az ARP Adatrepozitórium és a hozzá tartozó ARP szolgáltatások alapját ennek megfelelően több különböző, nyílt forráskódú szoftver továbbfejlesztett verziója, valamint ezek egymáshoz kapcsolása alkotja. 

Az AROMA esetében is ez történt. Az AROMA-t a Describo nevű RO-Crate szerkesztő köré építette az ARP fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős HUN-REN SZTAKI DSD csapata. A Describót olyan funkciókkal egészítették ki, amelyek az ARP rendszerrel integrálják annak szolgáltatásait, így megvalósították az RO-Crate és Dataverse metaadatok szinkronizációját és az ARP sémaregiszterének illesztését, hogy a fájlokhoz tetszőleges metaadatsémát lehessen társítani.

Olyankor, amikor egy külső szoftver alkotja egy modul alapját, szükség van az adott beépített szoftver nyomon követésére és az új fejlesztések beépítésére. Mivel a Describo az AROMA kiemelt dependenciája, a SZTAKI DSD folyamatosan nyomon követi, illetve részt vesz a Describo RO-Crate megjelenítő és szerkesztő modul (crate-builder-component) fejlesztésében, az új verziók tesztelésében, és az eredményeket folyamatosan integrálja az AROMA-ba.

Az integrációt bonyolítja, hogy a Describo maga Vue programozási környezetben készül, míg az AROMA Reactban. Ahhoz, hogy a Describót Reactban is használni lehessen, a DSD elkészítette és folyamatosan karbantartja a Describo crate-builder-component-react komponensét, ami a Vue és React világ összekapcsolásával lehetővé teszi, hogy a Describo mind Vue, mind React környezetben használható legyen. Amikor egy új Vue komponens kiadásra kerül, a DSD elkészíti ennek React változatát, melyek elérhetők a npmjs repozitóriumban.

A Describo 2024-ben is folyamatosan fejlődött, idén több mint 50 új kiadása készült. A fejlesztések egy része a SZTAKI, az ARP felhasználók, valamint a Describo felhasználók által jelzett hibák javítását szolgálja. Emellett Marco La Rosa, a projekt vezetőfejlesztője több belső refatorálást és optimalizációs javítást is végzett, valamint elkezdte a projekt átírását JavaScriptről TypeScriptre. Ez nem jelenti a kód újraírását, inkább annak kiegészítése történt olyan nyelvi elemekkel, típusokkal, amelyeknek köszönhetően a kód sokkal jobban karbantartható lesz. 

Az új fejlesztéseknek köszönhetően a Describo Vue komponens egyre több belső logikája lesz Reactból is elérhető, így az AROMA-ban a felhasználókat még kényelmesebben kiszolgáló felhasználói felületeket tudunk majd készíteni a jövőben.