Ugrás a tartalomra

HUN-REN Adatrepozitórium Platform

Farkas Renáta

Kép
Farkas Renáta Wigner FK adatgazdász

Farkas Renáta tanulmányait a Debreceni Egyetem Informatikai Karán végezte, informatikus-könyvtáros alapszakon, webprogramozó szakiránnyal. Ezt követően az ELTE mesterképzésén, üzleti információ-menedzser szakirányon szerzett diplomát.

2014 és 2024 között a Széchenyi István Egyetemen dolgozott. Munkája során többek között kutatás- és oktatástámogatással, felsőoktatási rangsorelemzéssel, egyetemi repozitórium kezelésével és működtetésével, valamint a diplomaleadó felület kezelésével és háttértámogatásával foglalkozott. Emellett az Állományalakító és Feldolgozó Osztályt vezette, valamint az Open Science és Data Science területeivel is foglalkozott. Továbbá nemzetközi projektekben támogató tevékenysége keretében tartalomépítésben, platformkezelésben, online nemzetközi előadások megtartásában vett részt. Tevékenységéhez tartozott, hogy workshopokat és tájékoztató alkalmakat tartott hallgatók, oktatók és kutatók számára magyar és angol nyelven.

A versenyszférában vállalati tartalomkezelő és dokumentummenedzsment-szoftverrel dolgozott, valamint tanácsadóként is tevékenykedett. Érdekli a fenntarthatóság, és önkéntes programokban is részt vesz. 

2021-ben elnyerte az Év Fiatal Könyvtárosa díj, Kovács Máté Alapítvány által felajánlott különdíját. 

2021 augusztusától kulturális szakértőként szerepel a Kulturális szakértői nyilvántartásban felsőoktatási és szakkönyvtári területen.

Adatgazdászi tevékenységét 2026. április közepétől látja el a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban. Feladata az intézmény kutatóinak támogatása és tájékoztatása a kutatási adatok kezelésével és tárolásával kapcsolatban. Emellett segíti az ORCID-azonosító használatának intézményi szintű népszerűsítését, valamint a ROR-azonosítók naprakészen tartását. Tevékenységei közé tartozik továbbá a kutatókkal folytatott interjúk készítése, amelyek során feltérképezi a kutatási adatállományokat, valamint támogatást nyújt a kutatási adatkezelési tervek elkészítésében.

„Kiemelkedő célomnak tartom a kutatókkal, kutatásvezetőkkel történő személyes kapcsolatfelvételt, a kutatási adatkezelés támogatását, valamint az információáramlás hatékonyságának elősegítését. Továbbá lényeges tevékenységnek vélem az adattárolási módszerek összehangolását, az adatrepozitóriumok használatának elősegítését és a tájékoztató-oktató alkalmakat.
Adatgazdászként számomra inspiráló hatással bír a kapcsolatépítés, a közös brainstorming és a tapasztalatcsere a hálózat adatgazdászaival. Úgy gondolom, hogy a kutatókkal történő személyes kommunikáció, az online vagy offline tanácsadás, valamint az interaktív tájékoztatók és workshopok szervezése, megtartása jól ötvözi az adatgazdász tevékenység sokszínűségét.”

Kapcsolat