2025. december 15-én zárult az ARP III. Nagykövet Programja, amelyen az ARP három korábbi nagykövete és további két új nagykövetjelölt vett részt.
A program során a résztvevők az Adatrepozitórium Platform által szervezett szakmai képzés és mentorprogram segítségével megismerkedtek az ARP infrastruktúrájával és szolgáltatásaival, kutatási adatcsomagot helyeztek el az ARP Adatrepozitóriumban, valamint aktívan támogatták az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja (ELTE HTK) adatgazdászát, vele szoros együttműködésben kutatásiadat-kezelést támogató dokumentációt, guide-ot, folyamatábrát, ajánlásgyűjteményt és egyéb segédanyagokat fejlesztettek.
A programban aktív szerepet vállalt az ELTE HTK adatgazdásza, Szabó Bálint, aki a feladatok egy részét koordinálta. Az elkészült anyagokat a véglegesítés után a HTK kutatói is elérik majd.
Valamennyi résztvevő sikeresen teljesítette a program követelményeit és saját vállalt feladatait. Fellegi Zsófia (Irodalomtudományi Kutatóintézet), Scheibner Tamás (Történettudományi Kutatóintézet) és Szederkényi Róbert (Régészeti Kutatóintézet) korábbi nagykövetekként folytatták ARP-ot támogató munkájukat, Bednárik János (Néprajztudományi Kutatóintézet) és Papp Gábor (Művészettörténeti Kutatóintézet) pedig új nagykövetekként csatlakoztak az ARP csapatához.
Gratulálunk minden ARP Nagykövetünknek!