A HUN-REN Adatrepozitórium Platform (ARP), az ELTE Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium (DH-LAB) és a Kormányzati Informatikai és Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) szervezésével 2024. november 14-én rendeztük meg második hazai kötetlen adatgazdász találkozónkat – ahogyan arról a KIFÜ is beszámolt. Az eseménysorozat célja, hogy a hazai adatgazdászok és adatgazdászattal foglalkozó szakemberek minél inkább tudjanak egymásról, ismerjék egymás munkáját, tanulhassanak egymástól, és megbeszélhessék a legfontosabb, legújabb szakmai fejleményeket és kérdéseket.
A találkozón az ARP nagykövetei és a HUN-REN adatgazdászai közül többen is részt vettek, akik ezzel bekapcsolódhattak a közösség életébe, új kapcsolatokat építhettek, megismerkedhettek olyan, a területtel foglalkozó szakemberekkel, akikkel munkájuk során még várhatóan sokszor találkoznak majd a jövőben.
Az eseményen hallhattunk a BCE-n felmerülő adatgazdász feladatokról, beszélgettünk a FAIR-IMPACT workshopokról, illetve az elmúlt időszak és a közeljövő fontos eseményeiről (EOSC Tripartite Event, X. Nyílt Tudományos Fórum, ARP hivatalos megnyitó), valamint beszámoltunk a HUN-REN Adatgazdász Hálózat első tapasztalatairól és a hozzá kapcsolódó ARP képzésről. A tematikus beszélgetések után kötetlen beszélgetés zajlott a résztvevők között.
A Skills4EOSC támogatásával szervezett eseménynek a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) központi könyvtára adott otthont.
Az eseményen a szervező intézmények munkatársain túl a Budapesti Gazdasági Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, az Egis Gyógyszergyártól, az ELI-HU Lézeres Kutatóintézettől, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárától, a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézettől, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpontból, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpontból, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpontból, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontból, a Magyar Információbrókerek Egyesületétől, az MTA Könyvtár és Információs Központból, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumból, a Pannon Egyetemről, és a Pécsi Tudományegyetemről is érkeztek résztvevők.
A következő kötetlen adatgazdász találkozóra 2025 januárjában kerül sor. A pontos helyszínről és időpontról a @email szívesen adunk tájékoztatást.
Az előző adatgazdász találkozó beszámolója itt olvasható: https://researchdata.hu/hirek/elso-magyar-adatgazdasz-talalkozo
(A fotókat Márky Balázs és Lencsés Ákos készítette.)